KEZES-FELES kocsmatörténetek
Ómagyar zümmögés
Márton Evelin utolsó frissítés: 12:53 GMT +2, 2011. december 5.Időnként kisuhant egy-egy izzadt trikójú legény, éhes farkas pillantásával mért végig, majd becsörtetett a bárpulthoz, és arra szólította fel az intézmény szikkadt bájú tulajdonosnőjét, hogy támogassa a legolcsóbb sörrel a kisebbségi népi kultúrát.
Időnként kisuhant egy-egy izzadt trikójú legény, éhes farkas pillantásával mért végig, majd becsörtetett a bárpulthoz, és arra szólította fel az intézmény szikkadt bájú tulajdonosnőjét, hogy támogassa a legolcsóbb sörrel a kisebbségi népi kultúrát. Ettől a mondattól Szilvánka elalélt, s egy újabb rovást húzott a Magyarok feliratú füzetébe.
Igyekeztem decens maradni, még csak hat óra van, és a fejem is szolidan fáj a tegnapitól, a szívem tájékán kis viszketés, nem emlékszem már kitől.
Az elavult bútorstílusokat bifláztam, és éppen egy kivénhedt szófa lábán igyekeztem felfedezni a leplet lerántó stílusjegyeket, beúszott a képbe a BúsképűLovag. Szilvánka rögtön elővette a Nők feliratú füzetét, s mielőtt a Lovag, aki egyébként valódi nő volt, bármit mondhatott volna, belehúzott egy vonalkát. Közben a Búsképű belerogyott egy elrongyolódott fotelbe - melyről Pepszik, a tulaj azt állította, hogy „ált-tájcs” -, és egy mélyet sóhajtott, majd szemeit vadul forgatva, Pepsziket kezdte keresni.
Ez utóbbi a mellékhelyiség függönye mögül integetett kétségbeesetten. Úgy tettem, mintha nem látnám, és egy újabb kortyot szürcsöltem a vodkás paradicsomléből.
Pepszik majd kiesett a budiból, olyan hevesen gesztikulált, de még azért sem néztem oda, tudtam, hogy miért komédiázik ily vadul. Gondoltam, kihasználom szorult helyzetét, s mielőtt kedvem támadna egy újabb paradicsomos koktélra, elpályázok decensebb helyekre.
Már a kifele vezető szűk folyosóján préselődtem volna át, mikor Pepszik szinte keresztülgázolt rajtam izgalmában.
- Imádlak - lihegte a fülembe -, fogd meg legalább a kezem - könyörgött máris, és olyannyira rám költözött testileg, hogy úgy éreztem, egy vagyok az ódon várfal számos kövéből.
Szilvánka a bárpultnak éppen abban a kiszögelésében ütött tanyát, ahonnan jól láthatta Pepszik szerelmi tébolyulatát, de már erre is csak sóhajtani tudott, és egy vékony vonalat húzni a Szerelmek feliratú füzetébe. Szemeit a szemközti falon levő filozófus szemeibe mélyesztette. A Filozófust Tamango, a festő örökítette meg, szénnel és szemceruzával. A nagy gondolkodó szemeiből páni félelem villogott, a fej alatt csenevész nyak kezdődött, mely nem azt a célt szolgálta, hogy megtartsa a mindig billegő koponyát, hanem hogy tölcsérként működjön a gyomor felé tartó kósza alkoholoknak.
Pepszik erőteljesen csókolgatta az ujjaimat, és sírni készült, sőt zokogni, ismertem már ennek a kiselőadásnak minden elemét, de el nem mozdulhattam, mert Pepszik a gravitáció erejével hatott rám. Ma valahogy nem volt szerencsém.
Pepszik forró sutyorgásából, melyet a fülembe követett el, eszembe jutott, mitől is viszkethet a szívem a tegnapi koktélokon kívül. Mire ezt így szépen letisztáztam magamban, s Pepszik könnyei lefele folytak a hátamon, megjelent az ajtókeretben Medvegy, aki egy apró kézmozdulattal levette rólam a hüppögő tulajt, és kígyóbűvölő szemeit az enyémekbe mélyesztette.
- Menjünk a Méhecskébe, anyukám – zümmögte ártatlan tekintettel. – Csak nem fogunk ennél a bájgúnárnál megposhadni? - kérdezte angyali tekintettel, és már futottunk is, keskeny, csúszós kövű sikátorokon, majd töredezett lépcsőkön a Méhecskébe, hogy felüdüljünk az almafák alatt, lepattogzott festékű vasasztaloknál, ahol Medvegy szorongatta a szívemet nyaranta, pótvizsgák idején.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!